Friday, September 24, 2010

Húzós pénteki nap után - horgolási gyorsított üzemmód

Péntek.
Várjuk, hogy végre hétvége legyen, de még ott a péntek, végig kell gyűrni, hogy aztán felszabadultan élvezhessük (vagy dolgozhassuk) a hétvégét. Tornyosul a vasalnivaló, megyek is rögtön... :-D

Lazításképp ma két horgolmányomat is befejeztem, mivel Mara ma nem mutatott érdeklődést a gombolyagok iránt, inkább eljátszott mellettem. Néha félbeszakítottam a munkát, mert meg kellett néznem egy lapozgatós könyvet, elénekelni egy dalocskát, meg sétáltunk is, de valahogy ma haladtam.

Kedves kolléganőm, akinek a munkáiban már az osztályteremben is gyönyörködöm, hozott "egy kis" vatelint, így sikerült befejeznem a horgolt labdát. A hétvégén biztos nem jutottam volna el a boltba. Köszi, ccsigaház!
A huncut tulajdonosnak nagyon tetszik a művem. A befejező szálat a séta közben dolgoztam el. Ez már mániákusság?



Keresgélés közben bukkantam rá erre a sapkára. Anyukám kötögetős múltjából maradt rám egy csomó fonal, így nekiláttam a felhasználásuknak. Igaz, kicsit szúrós fajta (két árnyalatot fogtam egybe), de majd a szúrós napjaimon viselem.


A varrógép most kicsit pihen, bár már többször előfordult, hogy amikor befejezem a horgolt dolgot, akkor varrós terveket nézegetek. Találtam egy jó leírást megunt pulcsi átalakítására. Hamarosan csattog az olló!

Addig is egy jobb kép a táskáról, ami nagyon a szívemhez nőtt, a barátnőmhöz vándorolt. Remélem, örömét leli benne.

1 comments:

ccsigaház said...

ügyes! tetszik a labda! ideje nekem is nekifognom horgolni.... meg a vasalásnak is :-(((

Post a Comment

Gyönyörű fonalak nálunk

About Me

Followers

Kedvenc az Etsy-n

CafeMom Tickers CafeMom Tickers